Blog • erotikus hírek és cikkek Megtekintve 7271 alkalommal

Titkok, hazugságok a házasságban


Titkok, hazugságok a házasságban
Annak, aki úgy érzi, válságba jutott a házassága, még az is megfordulhat a fejében, hogy elmegy, otthagy mindent. Sajnos ma ez nagyon divatos megoldás. Sokkal egyszerűbb, mint időt és energiát áldozni a házasság megmentésére. Fontos tehát mindent elmondani a másiknak?

Igen, feltétlenül, mindenképp mindent, jót és rosszat egyaránt meg kell osztani egymással - vallják a pszichológusok.

Kik a nyíltabbak?
A házasságban a nők mindig jóval beszédesebbnek bizonyulnak - ez nem újdonság. A felmérés szerint a magyar nők 53 százaléka mondja magáról, hogy többnyire ő kezdeményezi otthon a beszélgetést. Viszonylag kevesen, ha azt vesszük, hogy 83 százalék amerikai, 73 százalék cseh és 80 százalék szlovák nő nyilatkozott így. - A két nem kommunikációja között nagy a stratégiai, stílusbeli különbség - magyarázza Gecse Andrea pszichológus, párterapeuta. A nők alapvetően verbális lények, hajlamosabbak a kapcsolatteremtő, kapcsolatorientált kommunikációra, a férjek nehezebben beszélnek érzéseikről, az információközlésre helyezik a hangsúlyt.

Amiről nem beszélnek
A felmérés azt is firtatja, mit hiányolnak beszélgetéseikből a házasfelek, különösen a férjek. Miközben a nők azt panaszolják, hogy párjuk túlságosan szűkszavú, a kérdésekre adott válaszok azt mutatják, hogy a férjek szeretnének közös dolgaikról is beszélni, csak nem mindig tudják, hogyan fogjanak hozzá. Mit tegyenek például, ha a szokásosnál több gyöngédségre vágynak? - Talán sokak számára meglepő: a férfiak igenis vágynak gyöngédségre - mondja dr. Matolcsi Ágnes debreceni klinikai szakpszichológus.

A felmérés szerint a férfiak 36 százaléka szeretné, ha megkérhetné a feleségét, hogy legyen gyöngédebb. És itt nem a nemi életükről van szó. Úgy érzik, dédelgetésre, babusgatásra vágyni nőies dolog. Ez a hárítás azonban nem velük született adottság, hanem tanult viselkedés. Az ideális férfi kemény, mint az acél, és ritkán vallja be a párjának, hogy vágyik a simogatásra. Kár, mert ez segítene a lelki egészség megőrzésében és a kettejük közötti kapcsolat megszilárdításában egyaránt.

A magyar házastársak 17 százaléka szeretné, ha partnere "velem kapcsolatos kérdéseket tenne fel nekem". Ebben a magyar házaspárok a környező országokbeli társaikhoz képest hátul kullognak: a csehek 31, a szlovákok 37 és a lengyelek 42,5 százaléka mondott igent erre a kérdésre. Említésre méltó érdekes tény, hogy a legtöbb német férfi a közös szexről beszélne leginkább partnerével, második helyen pedig a vallásos kérdések megvitatásának hiánya áll. Egyszerűen félnek attól, hogy a nők kinevetik őket.

A legféltettebb titkok
A felmérésben azt is kérdezték a válaszadóktól, eltitkoltak-e valaha valamit a házastársuk elől. Igen, mondja a férfiak 42 és a nők 31 százaléka. A férfiak (50,6%) és a nők (47,5%) is Lengyelországban a legtitkolózóbbak. - A párkapcsolatban élők egymás közötti kommunikációja az évek során változik - hívja fel a figyelmet Gecse Andrea. Hogy miért? Például mert tartanak attól, hogy nem tudnak megfelelni a másik elvárásainak. Igyekeznek elkerülni az esetleges konfliktusokat.

Hogy melyik a leggyakrabban leplezett kérdés? A következő: Mennyit fizettünk azért, amit vettünk? A számlán szereplő összeg elhallgatásának vagy meghamisításának bűnét azon férjek és feleségek közel fele (43 százaléka) elkövette, akik valaha is eltitkoltak valamit. Gecse Andrea szerint ez a tény egyebek között arra utal, hogy a pénz birtoklása szimbolikus: aki rendelkezik fölötte, azé a hatalom és a szabadság.

Régi kapcsolatok, új vágyak
Arra a kérdésre, hogy a házastársuk tud-e minden fontosat előző szerelmeikről, a magyar nők 62 százaléka (ugyanannyi, mint az Egyesült Államokban, és majd kétszer annyi, mint Lengyelországban) felelt igennel, míg a férfiaknak csak 43 százaléka bizonyult közlékenynek e tekintetben. További 48 százalék nyilatkozott úgy, hogy a felesége csak némely dologról tud, vagy azért, mert nem faggatózott eléggé (14 százalék), vagy azért, mert ő nem óhajt többet elmondani (34 százalék). Számít ez? - Ha érdekelnek bennünket a társunk korábbi kapcsolatai, jó, ha tudunk róluk - mondja Szilágyi Vilmos pszichológus. A múlt ismerete segítség lehet abban, hogy megértsük partnerünk mostani érzéseit, reakcióit. Németországban háromszor annyi férfi csalta meg feleségét - illetve volt kalandja -, mint nő a férjét. Pszichológusok és pszichiáterek szerint ezek a férfiak azonban nem szeretnék kockáztatni házastársi kapcsolatukat, félrelépésük csupán segítségként használják arra, hogy egyenesbe jöjjenek önmagukkal.

Új életet kezdene?
A felmérésben azt is megkérdezték a férjektől és feleségektől, kívánták-e valaha, hogy egy szép napon arra ébredjenek, már nem házasok többé. A magyar válaszadók 11, minden környező országénál alacsonyabb százaléka ismerte el, hogy igen (Csehországban 19%, Lengyelországban 21% és Szlovákiában 27% volt az igenlő válasz). Annak, aki úgy érzi, válságba jutott a házassága, még az is megfordulhat a fejében, hogy elmegy, otthagy mindent. Sajnos ma ez nagyon divatos megoldás. Sokkal egyszerűbb, mint időt és energiát áldozni a házasság megmentésére. Fontos tehát mindent elmondani a másiknak? - Igen, feltétlenül, mindenképp mindent, jót és rosszat egyaránt meg kell osztani egymással - vallják a pszichológusok.


Az Ország Boltja 2020 - Ferfialom.com

Veszélyes együttlét - Baleset szex közben
Megtekintve 7709 alkalommal

Veszélyes együttlét - Baleset szex közben A szex élvezetes dolog, ám veszélyeket is rejt magában. Most nem a nemi úton terjedő betegségekre gondolunk, hanem arra, hogy az önfeledt hancúrozás közben bizony előfordulhatnak balesetek. Összegyűjtöttünk néhány dolgot, melyekre nem árt odafigyelni.

Miért olyan fontos a melltartó?
Megtekintve 7723 alkalommal

Miért olyan fontos a melltartó? A legtöbb nő önbizalma egyenesen arányos a mellméretével. Sajnos. Legalább is sokkal többen vannak ezen a véleményen, mint kellene. De vajon miért ilyen fontos ez a testrész? És ha már így van, hogyan lehet a legtöbbet kihozni belőle? Utánajártunk!

5 hely, ahol még jobb a szex
Megtekintve 8900 alkalommal

5 hely, ahol még jobb a szex Ki mondta, hogy az a bizonyos lepedőakrobatika kizárólag az ágyban gyakorolható? Izgalmassá és színessé varázsolja a szexuális életeteket, ha nemcsak a párnák között, hanem egyéb alkalmasnak tűnő helyeken is adóztok a romantikának kedvesetekkel. A következőkben összegyűjtöttünk pár kevésbé szokványos szexhelyszínt.

Egyszerű, de tuti szextippek Nőknek
Megtekintve 9191 alkalommal

Egyszerű, de tuti szextippek Nőknek Nem kell fejen állnod, nem kell végigzongoráznod a Káma-szútrát ahhoz, hogy a szex jó legyen. Használj egyszerű trükköket. Bár jól jöhetnek a rafinált és bonyolult szextrükkök, amikkel színesítheted a szexuális életed, de valljuk be, a legtöbb pár az egyszerűség híve. Az egyszerűség azonban nem egyenlő az unalommal!