Blog • erotikus hírek és cikkek Megtekintve 6210 alkalommal

Randibakik – női szemmel


Randibakik – női szemmel
Hogy az első közösen töltött óra ne egyben az utolsó is legyen, a kedves lovagok figyelmébe ajánljuk a következő néhány, mindenképp kerülendő randibakit!

A megjelenés
Talán nem meglepő elvárás az újkori adoniszoktól az igényes megjelenés. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden nő metroszexuális, vagyis a külsejére kiemelten nagy hangsúlyt fektető pasira vágyik! Sokkal inkább néhány íratlan alapszabály betartására gondolunk. A koszos cipő, az agyonhordott farmer és a kinyúlt póló biztosan nem randira való. Kiöltözni persze nem szükséges, de ahogy a férfiaknak jólesik látni, hogy partnerük csinos és időt töltött a készülődéssel, így vagyunk ezzel mi is. Idevágó kérdés a borosta. A frissen borotvált arc pozitív jelzés a hölgy számára, de persze az egynapos, sármos borosta is megbocsátható. Az ápolatlan, többnapos szőrzet azonban a legtöbb nő számára már kevésbé megnyerő. Az arc mellett a kezekre is érdemes odafigyelni, mivel a női tekintet az első adandó alkalommal végigpásztázza a lovag kezét. Igazán visszataszító a hosszú, esetleg piszkos, vagy épp tövig rágott férfiköröm. Az első benyomások része az illat is. Uraim, a kevesebb több – ez esetben különösen igaz!

A program
A találkozás helyszínét vagy a lehetséges programokat alegjobb együtt megbeszélni, kiválasztani. Így az a helyzet máris elkerülhető, hogy valamelyik fél rosszul érezze magát. Ha a pasi mégis magához ragadja a döntést, nem árt, ha partnernőjéről legalább néhány információt begyűjt, ellenkező esetben a meglepetés meglehetősen rossz szájízűre sikerülhet. Például romkocsmába vinni egy nőt, aki az elegánsabb bárokat preferálja, vagy fordítva, nagy baklövés. Hasonlóan fantáziátlan helyszín egy teázó vagy egy kávézó, hacsak nem valamilyen konkrét okból esik a választás egy ilyen helyre. A főváros számtalan lehetőséget tartogat, érdemes ezeket kihasználni: séta a Citadellán, összekötve egy kellemes vacsorával, finom sütemény a várban, romantikázás a libegőn, esetleg egy érdekes múzeumlátogatás vagy bowling. Sportosabbak korcsolyázhatnak, falat mászhatnak, kirándulhatnak...

Kommunikációs hézagok
Bár az élet minden helyzetében igaz, hogy nagy különbségek tapasztalhatók a férfi és női kommunikáció között, ez randihelyzetben, amikor a partnerek még igen keveset tudnak egymásról, sokszorosan megmutatkozik. Míg a férfiak számára az apróbb gesztusok, elejtett szavak igen csekély jelentéssel bírnak, addig mi nők ezekre különösen ki vagyunk hegyezve. Képesek vagyunk egy randi után napokig rágódni azon, amit partnerünk mondott, vagy épp nem mondott, latolgatva az okokat, előre látva a következményeket. Persze az ismerkedés, a párkapcsolat egy izgalmas, sokszor rejtélyes társasjáték, melynek kereteit, szabályait a felek írják, de Uraim, ha egy hölgy szimpatikus, semmiképp sem érdemes szó nélkül hagyni. Sok nő ugyanis nem fut olyan kocsi után, ami nem lassít előttük, még akkor sem, ha tudják, bármikor bepattanhatnának a vezető ülésbe. Néhány mosollyal kísért bók, kedves gesztus, búcsúölelés, a találka utáni jó éjszakát-üzenet mind-mind megerősítés a női léleknek. Ezek nélkül hiába várnak közeledést, nyitottságot! De természetesen ellenkező helyzetben, amikor a hölgy igencsak távol esik attól, akit a férfiember maga mellé képzelt: udvariasan, de bátran be kell vallani ezt a tényállást. Felesleges a jól bevált "Majd hívlak!" mondat, hiszen ez a nő számára egyértelműen azt jelenti, hogy "szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi."


Az Ország Boltja 2020 - Ferfialom.com

Távházasság: túléli a szerelem?
Megtekintve 5479 alkalommal

Távházasság: túléli a szerelem? A részidős házasság kifejezés bár úgy hangzik, mintha csak szebb fogalom lenne a különköltözésre vagy az afférra, mégsem az. Egyre több pár él hét közben külön, és csak hétvégén töltik együtt az idejüket.

10 tévhit a védekezésről
Megtekintve 6407 alkalommal

10 tévhit a védekezésről Elmélkedés a téves védekezésről. A védekezés kérdését körüllengő tévhitekről nem árt lerántani a leplet, és megfelelően tájékozódni a témát illetően.

Van, aki vadul szereti...
Megtekintve 6133 alkalommal

Van, aki vadul szereti... Párosodni, mint a vadállatok. Vajon mi az élvezet abban, ha durva a szex? Vannak, akiket a vad kéj hoz igazán lázba.

Anális szex - Az örök tabu
Megtekintve 7106 alkalommal

Anális szex - Az örök tabu Sokféle tanácsra, útmutatásra találhatunk azzal kapcsolatban, hogyan pezsdítsük fel a kissé lanyhulni látszó pásztoróráinkat. A sokaknál tabunak számító anális szeretkezés szexi, kívánatos és mámoros érzés is lehet, ha megfelelően csináljuk! Néhány tanács azoknak, akik kacérkodtak már a gondolattal.