Blog • erotikus hírek és cikkek Megtekintve 3961 alkalommal

Közös vagy külön kasszán legyünk?


Közös vagy külön kasszán legyünk?
Az egzisztenciális különbségek egy idő után sok feszültséget okozhatnak, az együttélések, házasságok túlnyomó részében állandóak a pénzzel kapcsolatos viták. Fontos, hogy minél hamarabb tisztázzuk párunkkal, hogy mekkora összeggel és hogyan szállunk be a közös életbe.

Közös kassza
Mint elnevezése is mutatja, a felek által megkeresett összeg közös, a pár mindkét tagja ebből költekezik, például a háztartás fenntartására, a gyerekekre, nyaralásokra és egyéni célokra egyaránt innen veszik el a pénzt. A kasszának általában van egy kezelője, aki figyel arra, hogy a szükséges költségekre meglegyen a pénz, míg a fennmaradó összeget félre lehet tenni vagy éppen szórakozásra költeni.

A legtöbb kapcsolatban ez a pénzkezelési forma terjedt el, hiszen magától értetődőnek találják, hogyha minden közös, akkor pénzügyekben se járjanak külön utakon. Azonban a közös kassza hátránya lehet az, hogy az esetek többségében az egyik fél jobban keres, így soha sem lesz egyenlőség. Ha a közös pénzből valaki többet költ magára, az szintén vitaforrás lehet.

Külön kassza
Ebben az esetben a felek pénzügyileg teljesen függetlenek egymástól, mindenki úgy gazdálkodik, ahogyan szeretne. Nem kell elszámolni, mit vettünk, így a viták ebből a szempontból ritkábban jelentkeznek. Ellenben nézeteltérések származhatnak abból, hogy éppen ki fizesse a bevásárlást, a gyerek tankönyveit vagy éppen a tankolást. Éppen ezért, ha a pénzügyeket ennyire külön kezeljük, akkor valamennyire mindent, ami talán nem igazi, közös élet.

A kettő változata
Az arany középút az lehet, hogy legyen a megkeresett pénznek egy közös, illetve egy külön, csak magunkra szánt része. Tekintsük át azokat a szükséges kiadásokat, melyek közös életünket érintik, és a két fél egyenlő mértékben szálljon bele.

Ha nagyon igazságosak szeretnénk lenni, akkor az a fél, aki többet keres, vállaljon nagyobb részt ebből a költségből. A fennmaradó összeggel pedig mindenki szabadon gazdálkodhat.


Az Ország Boltja 2020 - Ferfialom.com

10 érdekes tény a csókról
Megtekintve 4559 alkalommal

10 érdekes tény a csókról Csókolózni mindenki szeret - a megfelelő partnerrel, persze. Némi gyakorlat után úgy gondoljuk, mindent tudunk a csókról. Íme 10 kevésbé ismert tény, ami bizonyítja, hogy mindig van mit tanulni.

Szex hosszabb ideig? Hogyan?
Megtekintve 4901 alkalommal

Szex hosszabb ideig? Hogyan? Valami egyszerű módszert szeretnénk, hogy tovább húzzuk a dolgot az ágyban? A megoldást talán a fehérneműs fiókban kell keresnünk!

10 jel, hogy mégsem ő az igazi
Megtekintve 5266 alkalommal

10 jel, hogy mégsem ő az igazi Hiába a remény, a mellette szóló érvek, ha alapvető figyelmességek hiányoznak a részéről. Ne áltasd magad azzal, hogy ez egy különleges kapcsolat, és senki más nem érti meg rajtad kívül. Vannak dolgok, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy nem vesz téged elég komolyan a másik.

Miért maszturbálunk?
Megtekintve 5867 alkalommal

Miért maszturbálunk? A maszturbáció a nemi szervek saját kezű izgatása az orgazmus eléréséig - de vajon a természetes viselkedés része-e?