Blog • erotikus hírek és cikkek Megtekintve 4097 alkalommal

10 biztos jel, hogy kihűlt a szerelem


10 biztos jel, hogy kihűlt a szerelem
Vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy a közöttetek lévő érzések már nem a régiek. Ha ezek közül többet is tapasztalsz, akkor érdemes elgondolkoznotok azon, hogy van-e még közös jövőtök.

1. Nem beszélgettek
Az együtt töltött idő csendbe burkolózva telik. Nincsenek közös témáitok, érdektelenséget mutattok a másikkal kapcsolatos történésekkel szemben. Csak akkor kommunikáltok, ha muszáj, és akkor is félszavakkal intézitek el a válaszadást.

2. Már nem is veszekedtek
Közömbösséget mutat az is, ha már arra sem veszitek a fáradtságot, hogy vitatkozzatok, inkább legyintetek a problémákra, és ezzel megoldottnak is tekintitek azokat.

3. Beleköttök a másik viselkedésébe
Az előző ponttal szemben az is gyakran előfordul, hogy a felek folyamatosan belekötnek a másikba, mindenért párjukat hibáztatják, így aztán a kapcsolatot folyamatos feszültség jellemzi.

4. Nem várjátok a másikat
Inkább teherként élitek meg a találkozásokat, mintsem boldogsággal töltene el benneteket. Éppen ezért igyekeztek gyorsan túlesni rajtuk.

5. Folyamatos kifogások
Hirtelen minden fontosabb lesz, mint a másik: a barátok, a munka, a rég nem látott rokonok – ilyen és ehhez hasonló kifogásokkal rövidítitek le az együtt tölthető időt.

6. Kevés közös program
A kettesben töltött időt nem tartalmasan töltitek, csak a napi rutinból áll, és egyikőtökben sem fogalmazódik meg az igény arra, hogy ezen változtassatok.

7. Egyre inkább idegesítenek a másik hibái
Akár szóvá teszed, akár nem, azok az apró dolgok, melyeket eddig elnéztél párodnak, most már egyre elviselhetetlenebbek számodra.

8. Nem érintitek meg egymást
Nem éreztek késztetést arra, hogy egymáshoz érjetek, és nem is esik jól a másik közeledése. Egyre ritkábban ölelitek, csókoljátok egymást, az intim együttléteket is inkább csak a rutin hajtja.

9. Másokkal ismerkedtek
Ha eddig el sem tudtátok volna képzelni, hogy a másikon kívül egyáltalán ránézzetek másra, azonban az utóbbi időben sokkal nyitottabbak vagytok a másik nem felé, az jelezheti, hogy érzéseitek már nem a régiek.

10. Megfeledkezés a másikról
Legyen szó szülinapról, évfordulóról, megbeszélt programról vagy csak egy megígért sms-ről, ha ezek rendre kimennek a fejetekből, akkor már nem olyan fontos számotokra a másik és annak érzései.


Az Ország Boltja 2020 - Ferfialom.com

Sex on the Beach
Megtekintve 4366 alkalommal

Sex on the Beach Sokak fantáziájában merül fel a vízparti szex mint erotikus vágyálom, a tapasztalatok azonban azt mutatják, a strandszex korántsem olyan romantikus, mint ahogy azt a Kék Lagúna alapján gondoltuk.

5 út az őrületes női orgazmushoz
Megtekintve 5260 alkalommal

5 út az őrületes női orgazmushoz Multiorgazmus a cél, ha ezt elérted a Nő, akkor már valóban a csúcson van. De ha nem, akkor most segítünk!

Szex 60 év felett
Megtekintve 7463 alkalommal

Szex 60 év felett Minél aktívabb az idős házaspárok szexuális élete, annál nagyobb az esélye, hogy boldog és kiegyensúlyozott (házas)életet élnek – derül ki egy friss kutatásból.

Szextérkép a G-ponthoz
Megtekintve 5723 alkalommal

Szextérkép a G-ponthoz A vadító pont sokak szerint csak városi legenda. Ezzel szemben egyre többen számolnak be áldásos hatásáról. Tudd meg, hol találod!