Blog • erotikus hírek és cikkek Megtekintve 7952 alkalommal

Jó volt a szex? Elárulja a nő járása


Jó volt a szex? Elárulja a nő járása
A nő járásából következtetni lehet arra, miféle szexuális örömben volt korábban része – állítják belga kutatók.

A kísérletben a Louvain-i Egyetem szakemberei olyan egészséges nőkről készítettek videofelvételeket séta közben, akikről lehetett tudni, hogy korábban vaginális orgazmusban volt részük, illetve olyanokról, akik vaginális úton képtelenek eljutni az orgazmusig, majd ezeket a felvételeket olyan szexológusokkal nézették meg, akik hölgyek előzményeiről semmit sem tudtak.

A nőről készített felvételek közül azokat, ahol a nők a férfi partner pénisze által jutottak el az orgazmus élményéig, nagyon jó eséllyel választották ki a szexológusok. A szakemberek szerint a kielégítő szexuális élményre az illető hölgy mentális állapota, azaz a vonásain fellelhető kielégítettség mellett, a járásuk is elárulta, hiszen az élmény bizonyos izomcsoportokat is befolyásol.

A szakemberek megállapították, hogy a vaginális orgazmus következtében megváltozik a nők gerincének forgása, illetve a lépéseik hossza is, míg a klitorisz ingerlésével elért orgazmusnak nincs ilyen hatása.

A tudósok szerint egy alapos megfigyelő képes felismerni a nő járásából azt a könnyedséget, érzékenységet, szabadságot, az izmoknak azt a felszabadultságát, amit csak a vaginális orgazmus által nyújtott élmény adhat meg nekik.


Az Ország Boltja 2020 - Ferfialom.com

Amit nem tudsz a férfimaszturbációról!
Megtekintve 14863 alkalommal

Amit nem tudsz a férfimaszturbációról! A maszturbáció fontos dolog - nem is hinnénk azonban, mi mindent nem tudunk még a férfiak önkielégítési szokásairól.

A fiatal, új barátnő nem oldja meg a kapuzárási pánikot
Megtekintve 7067 alkalommal

A fiatal, új barátnő nem oldja meg a kapuzárási pánikot A nőkhöz hasonlóan a negyvenes évek közepétől a férfiaknál is beköszönt a változó kor, amikor a tesztoszteron hormon szintje jelentősen visszaesik. A szexuális teljesítőképesség csökkenésére egy fiatal barátnő nem megoldás, hosszú távon az új kapcsolat még mélyítheti is a férfiak kapuzárási pánikját.

Karrier vagy szex?
Megtekintve 6641 alkalommal

Karrier vagy szex? A merevedési zavarokkal küzdők 85%-a a munkahelyi stresszben és a túlhajszoltságban látja a probléma kialakulásának okát. Nem meglepő az sem, hogy a potencia problémák jóval nagyobb arányban fordulnak elő a vezető beosztásúak között, mint az alkalmazottak körében.

Így nyúlj a nődhöz!
Megtekintve 11882 alkalommal

Így nyúlj a nődhöz! A nő helyes, azaz hatásos izgatására és orgazmusig való feszítésére igenis léteznek hatásos, univerzális technikák. A legtöbb férfi magától is kitapasztalja ezeket, de összefoglalni sosem árt, lehet, csak egy apró változtatáson múlik a teljes siker.